Legyen úgy, mint tavaly volt

Eltelt két teljesen haszontalan hét, ami nagyjából csak arra volt jó, hogy a kulcsjátékosaink egy része a válogatottbeli kötelezettségek miatt egy kicsit tovább fáradjon – és ennek igazi oka csak Onazi esetében volt, de ő és Nigéria legalább továbbjutott a kontinentális pótselejtezőt követően, Brazíliába -, ráadásul a Sampdoria edzője egy régi ismerős lett, Mihajlovic személyében. Nem tartom különösebben jó edzőnek, mivel eddigi három, olaszországi csapatánál – Catania, Bologna, Fiorentina – sem mutatott semmi kimagaslót, ráadásul szerb szövetségi kapitányként is nagyjából megbukott, bár ha csak a szövetségen múlt volna, még mindig ülhetne a balkániak padján. Javára szóljon, nem a könnyebb utat választotta.

Tervei szokás szerint változatosak

A Laziónál leginkább az a helyzet, hogy mindenki megállt egy lépésre, és összegzi az eddigieket. Az megállapítható, hogy a koraőszt végigkísérő szarnál jobb a játék, nagyjából a Fiorentina elleni meccsel kezdődött el egy felfelé ívelő tendencia, ami már majdnem győzelmet eredményezett Parmában. Közben feltűnt egy kifejezetten biztató tehetség, de csak azért, hogy csodálkozzunk pár olyan név teljes eltűnésén, akitől jó ideje sokkal többet várunk.

Ederson – kevés kockázatot vállalok – soha nem fog kitartóan jó formába kerülni. Lotito régi szerelme volt, de megvárta azt az időpontot, amíg a sok sérülés következtében ingyen igazolhatóvá válik, ezzel azonban együtt járt az is, hogy az egykor a Nice-ban és első lyoni éveiben brazil csodagyerekként kezelt játékmester nem több, mint egy minden gyorsaságát elvesztett, talán annyira nem is motivált zsoldos. És mint mindig, nálam ez a jelző nem pejoratív, csak tény. A gond az, hogy mindezt a keret egyik legmagasabb fizetésű játékosaként teszi.

Anderson helyzete annyival jobb, hogy ő fiatal és az európai fociban éretlen, van értelme várni, ugyanakkor a Lazio helyzetében elég nevetséges lett volna egy majd’ 10 millióért érkezett játékost azonnal kölcsönadni. Andersontól azonnali eredményeket vártak, de ezeket nem tudja szállítani. Egy-egy jobb megoldása akadt eddig, de tekintve a korábbi beharangozásokat, ez nagyon kevés. Várjuk, tényleg várjuk az igazi Felipét.

Nem pont a Doria ellen való expozé volt ez, de hirtelen kikívánkozott. Persze nem árt megnézni, hogy mit várhatunk vasárnap.

Ő vár ránk vasárnap

Petkovic talán még egyszer sem próbálta ki igazán élesben a 3-4-3-mat, bár őt ismerve a 4-3-3 erőltetése után logikusan lépés. A baj az, hogy ehhez elméletileg ugyan megvannak a megfelelő középső védők, de gyakorlatilag mégsem. Azt korábban is láttuk, és idén is érezzük, hogy Ciani nem rossz védő, beletanult a szerepébe, de háromvédős-rendszerbe nem való, mert fordulékonyságban és fürgeségben egyes mezőgazdasági gépek is megalázóan oktatnák. Ciani azért jó és azért hasznos, mert a négyvédős-rendszer közepén, főleg, ha van mellette értelmi társ, büntet és rendszabályoz. Petko viszont vele is számol holnap, Cana és Novaretti társaságában.

Canával nincs is semmi gond, az már inkább megérne egy elemzést, ahogy egy ilyen kvalitású játékost első két római évében egyszerűen elfelejtettek használni. Több szót erre nem is vesztegetek, ellenben Novaretti újra az a kategória, aki elvileg frankó, aztán mégsem. Mert ő kifejezetten a háromvédős-szisztéma miatt érkezett, megfelelően gyors és ügyes, csak éppen meccsenként vét egy-egy olyan hibát, amiből komoly gond is lehet. Nem egyszerű a mexikói fociról átállni az európaira, főleg az olaszra, de lassan ideje lenne. (Az még nem kizárt, hogy Radu vállalni tudja a játékot, úgy rögtön más a helyzet.)

A középpályán és a csatársorban tiszta a kép, nincs is probléma. Hernanes vélhetően a padon kezd, csakúgy, mint Biglia és Konko, Klose pedig még ott sem. Majd a jövő héten. A legnagyobb kérdés talán az, hogy centerben Floccari kap-e még esélyt, vagy végleg lemondanak róla. Talán élelmesebb lenne Pereát erőltetni. Apropó, Lulic is játékra jelentkezett.Ne feledjétek, május óta nem nyertünk idegenben.

Parmában viszont már egész közel voltunk hozzá.