Csak a szokásos, de ebből elég is erre a szezonra

Rögtön az elején megjegyzem, nem láttam a Sampdoria elleni meccset. Látatlanban viszont ezt is berakom a sorba. Mert a többi idegenbeliről nagyjából még vannak emlékeim (olyan sok dologra nem is lehet emlékezni), és mivel azok sem rózsaszínek, ezt az egészet valami realitássá olvadt összeomlásként értékelem.

Mert újra és újra lehetne csalódni egy újabb nyeretlen idegenbeli bajnoki után, de nem érdemes. Nincs rá okunk, nem tartunk ott, hogy ez csalódás legyen. A tendenciózusan hozott eredményekbe nem érdemes többet beleképzelni – hangsúlyozom ezt magamban is, mert valamilyen bugyuta felfogás mentén a győzelmünk halvány reménysugarát vártam megjelenni (de a döntetlen miatt mégsem csalódtam). Mert úgy gondoltam, az a Samp vár minket, amely csapat még a miénknél is nagyobb gödörben van, a meccs edzőcsere idejére esett, ráadásul pont az a Mihajlovic jött, akit játékosként imádtam, de edzőként szerintem nagyon mélyről indul (viszont kívánom neki, hogy fejlődjön bőszen, és szívja magába a szakma minden apróságát, hogy mire a Lazio padjára ül, lehessen tőle szép dolgokat várni).

De nem egyszerű a dolog, mert ha Bivalybasznádra mennénk, előzetesen ott is felesleges lenne győzelmet várni. Akár még emberelőnyben is.

A Lazio szereplése mindenki hibája. Mindent összefüggéseiben kell vizsgálnunk, így nem lehet csak az edzőre, vagy csak erre, csak arra kenni a dolgot, közben pedig az élmezőny is kicsit izmosabb lett.

A foci viszont az a játszótér, ahol akár a kollektív hibák miatt sem a tulaj lép le, nem a keretet cserélik le, még csak Tarét sem kényszerítik júdásbölcsőbe, hanem vagy magától veszi a kalapját, vagy kitessékelik az edzőt. Előbbi mindmáig nem történt meg, és az eddigiek szerint nem is nagyon fordult meg a Mister féjében, ahogy utóbbi Lotito fejében se nagyon.

A témához mindenképp le kell szögezni néhány dolgot:

  1. Lotito és Petkovic az eddigi évek helyezései, és főleg a tavalyi szezon eredményei után előzetesen nyilván nem az EL-t nem érő helyek elérését tűzték ki célul (egyszerűbben: akarták az ötbe jutást)
  2. Az 5. helytől egyáltalán nem állunk behozhatatlanul messze, még ilyen eredménysorral is csak 7 pont a hátrányunk a Fiorentinával szemben. Ezért sem vágta még ki Lotito az edzőt.

Idén kicsit kapóra jön a mentegetőzésben a sérültlista lobogtatása, mert mind Petkovic, mint pedig Lotito azt emlegetik, ha mindenki felépül (könyörgöm, mikor volt ilyen nálunk utoljára?), jönni fognak az eredmények is.

SassSzerintem nem fognak, ezzel pedig oda a legjobb 5 is. Reja alatt ez még egyértelműen döntő tényező volt, most már nem az. Ez nem valami romantikus megközelítés, mert az idő megszépítette a dolgokat. A csapatnak nem azért nincs játéka, mert Anderson a szezon elejét kihagyta, mert Klose életében nem fog már annyit játszani egy szezonban, mint tavaly, mert Ederson, ha épp nem a rendelőben üdül, a pályán keresi önmagát, stb, stb, stb, és nem azért roppan össze minden ellenfél otthonában, mert vannak sérültek. Ezek egyébként fontos elemek a hibaelemzéskor, de most többről van szó.

Persze, megint más lenne a játékunk, ha csak egy megbízható csatárral lennénk többen az ellen védvonalában, de még ez sem fedi teljesen a valóságot.

LucarelliA valóság ugyanis az, hogy ha én egy kicsit is modernebb gondolkodású edző vagyok, és nincsenek begyepesedett elképzeléseim, tehát vannak alternatíváim, akkor észreveszem azt, ami nem működik. Ha észreveszem, megpróbálok változtatni. Addig változtatok, amíg nem találom meg a megoldást. Ha megtalálom, viszem addig, amíg a helyzet azt követeli, és ha új a szitu, megint mérlegelek, de ha nem találom meg, nem hagyom, hogy az ár vigyen magával, lehetőséget adok a csapatnak a kívülről jövő változtatásra – lemondás.

Támadó és védekező felfogás ide vagy oda, az nem megy, hogy nem nyúlok az alapokhoz, amikor ilyen eredményeket hozunk. Idegenben idén 4 csapat nem nyert még meccset, naná, hogy ott virít a Lazio is, a társaság mindenesetre relatíve elég illusztris: Milan, Cagliari, Catania. Különben pedig 0-4-3-as mérleg, 7:13-as gólarány. Szóval idegenben a csapat tartása megszűnik, meccsenként egynél több lőtt góllal nem igazán érdemes számolni, ellenben egyet minimum kapunk is.

KuckaNyalom meg, ha virít a csapatról, hogy támadásban nincs átütőerő, tehát ha gólt kapunk, szinte biztosan nem nyerünk, akkor akármennyire nemtetsző felfogás is, nem érdekel, játszunk arra, hogy kerüljük el a kapott gólt. Támadásban pedig még egy atombunker csapatnak is van annyi lehetősége, amennyiből gólt lehet szerezni. Mi pedig azért olyanok nem vagyunk. Kicsit visszaköszön a Milan elleni meccs, támadásban sokáig semmit nem nyújtottunk, de hátrafelé szervezettségben idén nem látott módon működött a csapat. Egy védekezni jobban tudó edző egy hatékony védekezés mellé jobb támadójátékot is le tud tenni, Petkovic ezeket az apróságokat nem érzi, ill. ritkán ülnek a dolgok.

Pedig a játékosanyag jó, még úgy is, hogy a fiatalokat leszámítva nem igazán van eleje a csapatnak. Ilyen névsorból bőven jól védekező csapatot kellene építeni, amelynél már nem attól kell tartani, hogy még az első félidőben, vagy csak a végén kapjuk a győzelmet ellehetetlenítő gólt.

S-LHa már edzőkérdés: Svájc állítólag Petkovic-ot akarja. Ha a szimpátia kölcsönös, menjen minél hamarabb, ezzel minél előbb kezdjük meg az újraszerveződést (új nevet nem mondok, ez legyen egy másik téma, ez már így is hosszú és csapkodó). Egy új edző új lendületét átvehetik a játékosok, kis gondolkozás után. Ez érvényes lehet Hernanesre, aki ha jövő nyáron otthon akar szambázni, vagy rászánja magát, hogy nálunk mutasson valamit, vagy már télen költözhet nyugatabbra, mi meg köszönjük szépen az árát.

Közeleg a szezon fele, a piacnyitás, szóval lehet tervezgetni. Addig is legyünk optimisták, szerencsére néha az Olimpicóban is játszunk.