From hero to zero

Vladimir Petkovic, seconda stagione alla Lazio. ApNincs edzőnk. Az teljesen mindegy, hogy névlegesen még Petkovic irányítja a csapatot, de a valóságban már csak sodródunk az árral, az ő kezében már nincs irányítás, max annyi, kit mikor cserél be, mert az ellenfél edzője különösebb gond nélkül felékerekedik, a pályán az ellenfél akarata érvényesül. Az semmit sem ér, hogy tologáljuk a labdát – ki a szélre, onnan vissza, hátha pár passz után (ha el nem akad) átjut a másik szélre, hogy onnan majd megint visszategyük.

Amikor épp olyan az ellenfél, pl. Apollon, Legia, akkor nyerhetünk. Bajnokit nem írok, mert olasz ellenfeleink többsége egész jól össze van rakva. Máskülönben csak a rossz húzások, érthetetlen lépések maradnak, meg az, hogy figyeljük, hogyan szenved ötlettelenül a csapat, közben pedig mikor kapjuk a menetrendszerűen várható gólt.

HerEbben a játékban nincs ötlet. Ha 25 méterre a kaputól letesszük lövésre, és tologáljuk ki a szélre, meg vissza, az semmi. Ha fent van 2 csatárunk (Floccari és Perea) + Keita, középen sűrűsödik a fél világ, és akad el a sokadik kényszerítő, felpassz is, akkor legalább legyenek beadásaink. Vegye észre, hogy középen nem megy az áttörés. Stoke-módszer, meg nem is túl szép, nem is túl modern, de ha semmi se működik, legalább próbáljunk valamit. Voltak beadásaink – többnyire persze pontatlanok, de ezekből sokkal több kellett volna. Alapvetően nem vagyok amúgy a beívelgetés híve, (de ha úgy hozza a helyzet, igenis ezt kell elővenni) de ha egy csapat a Toro szintén tömörül, és nekünk minden támadásban megjárja a labda valamelyik szélünket, akkor annak mi értelme, hogy céltalanul visszategyük ahelyett, hogy próbálnánk meghúzni és beadni? Közhely, éppen ezért lehet elővenni, hogy ott történik a hiba, ahol a labda van, mi is egy lemaradásból kaptunk gólt, a hazaiak kapusa nem is tartozik a liga legjobbjai közé, szóval szerintem lehetett volna keresnivalónk. Ha annyian vagyunk középen, akkor a labda felhozatalára, komoly összjátékra eleve képtelenek vagyunk, küldeni kell a 11-es környékére majd’ minden labdát, abban több lehetőség lett volna.

CanA szélsőink ma a szokásosnál kevesebbet támadtak az alapvonal felé, gyakran húztak középre, pedig ott már nem volt hely.

Akkor tegyük vissza a szélről, ha középen sok a középpályásunk (ez Biglia leszedésével ugrott), akik között van használható játékmester is, fazonszabász, és gyorsan tudjuk járatni a labdát, mert így meg tudjuk mozgatni a védőfalat is, hogy az azon keletkező résekbe törjünk be. De ha mindezt tetűlassan csináljuk, nem érünk vele semmit, az ellenfél rendeződik, és még Keita is magára marad az ötleteivel.

Mert Keita jó, jó volt ma is, és általában véve jól játszik, de sajnos vagy sem, hogy a legtöbbet egy ilyen fiatal újonc mutatja a meccseken. Az viszont kétségtelenül sajnos, hogy ez sem elég ahhoz, hogy eleget játszon. Továbbá van egy, a posztján remek emberünk, aki kapocs és osztogató lehetne, de nem játszik. Ledesmáról van szó. Játszhatna Cavanda, mert szétfuthatnánk a hazaiakat, de lehet, hogy a Trabzon fontosabb. Egyébként nem az, és nem is azért nem játszottak ma. Érdekes.

Előzetes várakozásaim szerint alakult az eredmény. Olyan tekintetben, hogy a Torino megverhet minket. A látottak miatt viszont értetlenkedem, ezzel a tanácstalan semmivel a következő fordulóig játszhattunk volna gól nélkül.

Ez a lényeg. A 4-5-6-os mutató nem véletlen, ez ered a gyámoltalan 19:22-es gólarányból, abból, hogy támadásaink esetlegesek, ha összejön valami, az inkább egyéni kezdeményezés eredménye, mint edzői húzásé, viszont cserébe a védekezésünk sem jó. Jelenleg itt tartunk. Egy ilyen kerettel viszont máshol is tarthatnánk.