Protagonista kerestetik

A lalaziosiamonoi.it szerint teljesen biztos, hogy az újévben már nem Petkovic lesz a Lazio edzője, az egyetlen kérdés annyi, valamennyi méltósággal zajlik-e a távozása vagy ennyi sem marad meg neki. Amennyiben a Livorno ellen nem megfelelő az eredmény, úgy az utóbbi verzió lép életbe, de akármi történik, a karácsonyi szünetben váltás lesz.

Lotito azután jutott végképp erre az elhatározásra, hogy négyszemközti beszélgetéseken fogadott – meg nem nevezett – játékosokat. Nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy itt Ledesmára, Hernanesre vagy Floccarira gondoljunk.

A házon belüli megoldás lehet a legegyszerűbb. Ebben az esetben a Bollini-Inzaghi páros veszi át a padot. Házon belüli információ, hogy Bollini kiváló taktikus, megfelelően fel tudja készíteni a csapatot, Inzaghi pedig a lelki többletet adja, jó pszichológus. Nyilvánvalóan a fiatalok ezzel nem járnának rosszul.

Felmerült Di Carlo neve is, aki mellett az szólhat, hogy a Serie A viszonyait az előző két jelöltnél jobban ismeri, a Samdporiával játszott BL-selejtezőn – bár annak elérésben nem volt szerepe -, igaz, a Doria mélyrepülésében is részt vállalt, bár a kiesés előtt két hónappal menesztették. Rá egy évre benntartotta a Chievót. Jelenleg nincs klubja, és a helyszínen nézte meg a Torino-Laziót. Szurkolói szempontból az is szót érdemel, hogy gyerekkora óta Lazio-szurkoló.

Ő lenne a legbiztonságibb megoldás, a legkevesebb kockázattal, de talán a legkisebb várható nyereséggel is. Ugyanitt megemlíthetjük Reját, mint mindig, most is a kalapban van, és nagyjából ugyanazokat tudnánk elmondani róla a pozitívumok terén, mint Di Carlóról. Neki azért nyilvánvalóan – legalábbis mi – jobban örülnénk, egyébként a Laziótól való távozása óta semmilyen munkát nem vállalt. Még a mostaninál is szarabb helyzetben vette át anno a Laziót, rendbe tette, és állandó, Serie A-élcsapatot varázsolt. További plusz, hogy a keret nagy részét jól ismeri, a játékosok pedig kimondottan szerették, több mizéria alkalmával is szabályos kanosszát jártak érte. Bizonyosan összekapná az öltözőt, és a húzóneveknek is lenne kedve játszani.

Végül ott van a Yakin-féle lehetőség is. Bár korábban arról volt szó, hogy ez a verzió júniustól lehet csak életképes, de a hírek szerint megromlott a kapcsolata a Basel vezetőségével és már a játékosokkal sem felhőtlen a viszonya. Ezt tetézheti, hogy a héten kieshetnek a BL-ből – idegenben játszanak a Schalkéval, ha nyernek a németek, Szalaiék mennek tovább -, ezek után pedig ha valóban megkeresné egy topbajnokságban szereplő klub, talán nem mondana nemet télen sem. Mindazonáltal erre van most a legkisebb esély. (Bár halkan megjegyezzük, ha igaz a Milan, júniustól szóló ajánlata, akkor a sors a legjobban így rendezhetné el. Talán Yakin sem akarna félévet kivárni, amikor bármi történhet.)

Egész röviden a rájuk jellemző taktikáról:

Bollini leginkább 4-3-3-mat játszat a Primaverában, ami nagyon hasonló Petkovic, mostanában nagy kedvvel használt 4-3-3-jához. Kérdés, hogy tényleg halálraítélt ez a formáció, vagy a Bollini-Inzaghi duó tudna váratlant alkotni vele. Azt is meg kell még említenünk, hogy ha a helyismeretet levesszük a párosról, akkor nagyjából azt kapjuk, mintha az ötödosztályból igazolnánk szakembereket. A Primavera-bajnokság egy ledöntésre váró Lenin-szobor, gúzsba köti a valódi tehetségeket, és semmiféle fejlődési lehetőséget nem kínál. Mindennél jobban mutatja ezt, hogy a valamirevaló csapatok jellemző módon alig-alig szoktak elmaradni a kétszámjegyű rúgott góloktól. A legutóbbi fordulóban például a fiatalok 9-2-re végeztek az Avellino ellen, és itt egyáltalán nem az a komolytalan tényező, hogy Sculli duplázott.

Di Carlo az elmúlt években több felállást is játszatott a klubjaival, évekkel ezelőtt a Chievóval 4-5-1-et, később gyémántos 4-4-2-őt, a Doriában védekező jellegű 4-3-3-at, illetve szintén 4-4-2-őt, utolsó chievós időszakában pedig jellemzően 4-3-1-2 volt a megoldás. Ilyet emberemlékezet óta nem próbált a Lazio, bár olyan rossznak nem tűnik, és a keret adottságai miatt mindenből jól jöhetünk ki, ami a középpályás fölényre helyezi a hangsúlyt. Mondjuk egy Marchetti – Konko, Cana, Radu, Lulic – Ledesma, Hernanes, Biglia/Onazi – Ederson/Mauri/Felipe Anderson – Klose/Perea, Keita/Candreva tizenegy egy próbát megérne. Más kérdés, hogy ezzel teljesen elveszítenénk a csapat széleit, amelyek tavaly az egyik legnagyobb ütőerőt jelentették. Jelen helyzetben persze ezzel sem veszítenénk semmit, mi több, végre ott nyílna bő merítései lehetőség, amiben amúgy is nagy a hiány: kreatív poszton bőven lehetne cserélgetni az embereket, még Mauri eltiltása alatt is, mert Candreva a csatárok mögött bizonyosan jobb, mint támadónak.

Reját jól ismerjük, a Serie A-ban akkor és most sem túlhasznált, viszont Európában nagyon divatos 4-2-3-1-ben nyomult, olaszos – tehát védekező – felhanggal, vékonyabb kerettel és főleg kevesebb, a széleken igazán hasznos játékossal, amitől ez a formáció igazán él. Neki is kellett egy kis idő, míg megtalálta ezt a megoldást, viszont bevált. Most adott lenne mindehhez pluszban egy Cavanda és Keita, akik a széleken gyakorlatilag mindenhol jó megoldások lehetnek, utóbbi nyilván nem a védelembe, és van nekünk valahol mélyen egy Kolarov-utódnak beharangozott Viniciusunk is.

Yakin taktikájáról szintén beszéltünk korábban, ő a 4-4-2-ben hisz, labdatartással, kis passzokkal, szorosan védekezve. Ennek sikerét láthattuk idén a Basel Chelsea ellen szerzett 6 pontjával is. Részletkérdés, de Biglia is a négytagú középpálya belsejében érzi jól magát, nem a védelem előtti járőrként.

Így áll a helyzet most. Ha a Trabzonspor ellen nem is, de hétvégére biztosan okosabbak leszünk.