Beharangozó is, meg nem is

Mit lehet elmondani egy olyan meccsről, aminek ugyan van tétje, de a klub mostani helyzetében sokat nem tennénk arra, hogy ez látszani is fog? Mire lehet számítani ab ovo egy olasz csapattól, ha már tudják, tuti a továbbjutás? És főleg, mit lehet remélni felkészítés terén Petkovic-tól, aki totálisan, két megvetett lábbal már Formellón kívül áll? Egyik kérdés megválaszolása sem nehéz, és ez nem az öröm jele.

Visszautalva főszereplőt kereső posztunkra, annyit szinte biztosan tudunk, hogy Petkovic sorsát illetően nincs jelentősége már egyetlen meccsnek sem – ez a szakmai morálnak biztosan nem segít, nem mintha itt és most lenne bármifajta jelentősége is. A váltás biztos, és a fél olasz sajtónak hálás témát szolgáltat az edző leendő személye, Di Marziótól a La Gazzetta dello Trigoriáig. Újra nem sorolnánk fel a pár nappal ezelőtt már kivesézett neveket, csak annyit fűznénk az előzményekhez: a Basel kiesett a BL-ből, a Lazio pedig továbbjutott az El-ben. Ha – tegyük fel – egy bizonyos edző megszerezhető lehet, akkor a megállapodás biztos nem a nemzetközi porond minőségén fog elbukni. Újévre minden elválik.

“Grazie, Schalke!”

Vagy akár előbb. Az ultimátum ugyan 3 meccsre szólt Petkovic-nak – 9 pont, három az El-ben, hat a bajnokságban -, de az olasz törvényszerűségekkel Lotito éppen úgy tisztában van, mint mi. Ezért szerintünk a szünet előtt leghamarabb a Livorno-meccset követően lehet bejelentés, feltéve, hogy a törökök nem megalázó módon nyernek ma. Ennek az esélyét se vessük el teljesen.

Friss információ, hogy Klose bekerült a keretbe, kérdés, a padra is leül-e. Szerintünk nem, ellenben a Livorno ellen már játszani fog. 4-3-3 vagy 4-2-3-1 vár ránk este, de legkésőbb a szünetig Petko szétveri a középpályát 2-3 center kedvéért, szóval ezek csak irányadásnak felelnek meg. Lassan viszont nem csak edzőkérdésben, de más téren is húzni kéne egy vonalat.

Ederson egy totálisan behalt igazolás, akit csak az ment valamennyire, hogy ingyen érkezett, cserébe a keret egyik legnagyobb fizetésű embere, a semmire. Egyetlen meccse volt az elmúlt másfél évben, amikor úgy játszott, ahogy azt igazán várták tőle, és nem meglepő módon annak nem is volt sok jelentősége. Talán emlékeztek rá, tavaly, Mariborban. Hiába lenne még jó pár éve a legmagasabb szinten – hisz 28 éves sincs -, a francia évek alatt teljesen használhatatlanná törte-tépte-szakította a lábát, abból a robbanékonyságból és gyorsaságból, aminek köszönhetően berobbant a Nice-ben, semmi sem maradt, és bár technikailag láthatóan nagyon képzett, képtelen felvenni huzamosabb időre a ritmust. Egy kicsivel igényesebb kivitelezésű Meghni, ez a nagy helyzet. Semmi értelme tovább önteni a lefolyóba az eurómilliókat, inkább próbáljuk most már végérvényesen beépíteni a csapatba Andersont, mert lassan elkezdünk gyanakodni.

És ugyanitt, bár rövidebben, de megemlítjük Floccarit is. Szeretjük, jó nézni, régimódi, az átlagosnál fineszesebb prima punta, de nem a Lazióban van a helye – feltéve, ha ez a Lazio az a klub akar lenni, amit szavak szintjén sugallnak. Emlegetik a Sassuolo és a Torino érdeklődését, és számára ez is a realitás. Kár ezért, de búcsút kell vennünk egymástól. Ráadásul nyáron lejár a szerződése, legalább egy kis pénz érkezhetne az üzletből.

Talán a fenti két játékos eladása nem teljes képtelenség, bár sanszos, hogy Ederson útja Európában már sehova nem vezet. Sőt, Dias is biztos januári távozó, és az a durva, hogy ez nem is feltétlenül jó ötlet, elnézve Novaretti eddigi játékát, akinek megint csak az a legnagyobb pozitívuma, hogy ingyen érkezett. Micsoda érvek.

Mindegy, vissza a tárgyra, hiszen El-meccsünk lesz. Örüljünk neki.

Az El-ben mindig más lapot osztanak a csapatnak, mint odahaza – ez nyilván a minőségi különbségekből fakad -, egy győzelem már csak azért is kiváló lenne, mert egyáltalán nem mindegy, hogy februárban kiket sorsolhatnak majd hozzánk. Ezen az egy akadályon még legyünk túl együtt, aztán lassan belekezdünk Petkovic búcsúztatásába.