Mikor Floccari volt a megoldás

Sajátos történelem- és stilisztikaórára hívunk bennetek. 2010 januárjában hasonló – bár a mostani helyzetnél pár fokkal azért tragikusabb – helyzetben fogadta a Lazio a Livornót. Az alábbiakban a meccs elé készült, egyik korai beharangozómat olvashatjuk el, miközben nagyjából 3 alkalommal fogom szemen szúrni magam a stílus miatt. Utána – mivel bizakodóak vagyunk, és optimista posztnak szánjuk – feltárom az akkori meccs értékelőjét is is. Csudijó lesz.

Tragikus helyzetben van a Lazio, ezt az alapján mondhatjuk, ha megnézzük a statisztikáit: 3 győzelem, 10 gól, 16 pont, és mindössze a 16. helyezés, 3 pontnyira a kieső helyektől. Keresve sem találhatnánk csapatot, amelyik ebben az idényben a Serie A-ban kiábrándítóbb teljesítményt mutat a várakozásokhoz képest. Most, hogy mutatkozik némi fény az alagút végén, nézzük, mit várhatunk a Livorno ellen.

Végre egy probléma megoldódott, hiszen bár nagyon csúful, de a Pandev-mizéria megszűnt, és az évet is egy meglehetősen gyenge csapat ellen kezdhetik, hazai pályán a Livorno nem lehet legyőzhetetlen ellenfél, már csak a hagyományok miatt is. Persze, nem árt vigyázni, hisz bár nevezhetjük kiesési rangadónak a meccset, a Livorno 15. helye csalóka, egyre jobban kezdenek magukhoz térni, amit egy Sampdoria elleni 3-1-el is jeleztek. Ha pedig azt is megjegyezzük, hogy ez zsinórban a második győzelem volt, rögtön a Genoa legyűrése után, beláthatjuk, elkél az óvatosság. Lássuk a Lazio mérkőzésre nevezett keretét: Berni, Muslera, Lichtsteiner, Diakitè, Kolarov, Radu, Siviglia, Scaloni; Baronio, Brocchi, Matuzalem, Firmani, Mauri; Floccari, Inzaghi, Makinwa, Eliseu, Rocchi, Zarate

Kezdjük a két legfontosabb hírrel: Brocchi és Matuzalem végleg felgyógyult, Floccari pedig máris a keretben! Cribari nevét hiába keressük, hisz a Siena játékosa fél évre, Stendardo eltiltását tölti, Foggia, Del Nero és Dabo sérült, Meghni pedig már az Afrikai Nemzetek Kupájára készül Algériával. Nézzük a legesélyesebb kezdőcsapatot, természetesen 3-4-1-2-ben: Muslera, Siviglia, Diakite, Radu; Lichtsteiner, Brocchi, Baronio, Kolarov; Mauri; Zarate, Rocchi

A védelemre rossz ránézni, ebből még lehetnek bajok, Matuzalem kezdőként való szereplését pedig még nem kockáztatja meg Ballardini. A Livornóban Moro nem játszhat, valamint kétséges Pulzetti, Marchini és Miglionico pályára lépése is. Így a várható kezdőcsapatuk, a Lazióval megegyező struktúrában: De Lucia, Perticone, Rivas, Miglionico; Raimondi, Mozart, Bergvold, Pieri; Pulzetti, Candreva; Danilevicius

A Lazio akárhogyan is, de minőségibb játékosokból áll, ezt pedig itt az ideje bebizonyítani, legyen az új évben az első skalp a livornóiaké! Holnap 15:00-kor, SS Lazio-Livorno!

Azért az érzékelitek, micsoda keretünk volt? Pláne milyen kezdő, Sivigliával, Baronióval és Firmanival. Ha másért nem, hát a fejünk helyrebillentése miatt van értelme az ilyen posztok felelevenítésének, tényleg sokat változott a csapat. És figyeltétek, milyen – mára ismerős – arc figyelt a komcsiknál?

Jöjjön a reménykeltő értékelő.

Régen látott remek játékkal győzte le a Lazio a Livornót, de nem is: parádéztak, végre megérdemelt örömet szereztek minden szurkolójuknak. Ezért a teljesítményért csak köszönetet lehet mondani! Floccari átigazolása eddig remek, másoknak is lendületet ad, szikrázott az egész csapat, és mikor hátrányba kerültek, nem az történt, amit eddig megszokhattunk, hanem újult erővel törtek rá a livornóiakra! De hogy a nagy örömködésben legyen kis üröm is: a védelemmel kezdeni kell valamit.

Muslera: Jól koncentrált az egész mérkőzésen, nem tehetett a Livorno góljáról. Jobb védelmet érdemel.

Diakité: Fel kell tenni neki a kérdést, hogy képes-e segíteni a Lazión, vagy szeretné kölcsönben a Serie B valamelyik csapatát erősíteni. Értékelhetetlen volt amit nyújtott, nem csoda, hogy már az első félidőben lecserélte Ballardini. Láthatóan dühös volt, van is mire annak lennie.

Siviglia: Addig, amíg ilyen védelme van a csapatnak, fel kell rá készülni, hogy több gólt kell rúgni annál, mint amit kapnak. Nagyon rossz volt ő is, komolyan egy csodával ért fel, hogy ez a sor nem kapott 3-4 gólt. Azonnal igazolni kell!

Radu: A szokásos sallangmentes játék, magasan a védelem legjobbja volt, bár ez önmagában nem sokat jelentett.

Lichtsteiner: Hihetetlen mennyiséget futott, igyekezett menteni Diakité hibáit, a támadásokba is jól kapcsolódott bele.

Firmani: Öröm megint látni, ő aztán az utolsó szívdobbanásig harcol a csapatért, nem volt ez másként ma sem, jó teljesítményt nyújtott.

Baronio: Remekül játszott. Szép gólpasszt adott Rocchinak, és a meccs egészében is kiváló teljesítményt mutatott.

Kolarov: Ő egy harcos. Hasonlóan sokat futott mint Lichtsteiner, ha ilyen teljesítményt nyújt, Lotito még sokáig nem fogja eladni, de amikor igen, akkor döbbenetesen magas áron.

Matuzalem: Jó játékkal tért vissza sérülése után, de fizikailag még nincs teljesen rendben, indokolt volt a cseréje.

Floccari: Mit lehet ezek után mondani? Magasan a mezőny legjobbja, bizonyítja ezt két gólja, remek játéka, ösztönző passzai. Kiválóan megértették egymást Zaratevel és Rocchival is, ha ezt a formáját adja tavasszal, retteghetnek a Serie A védői!

Zarate: Ösztönzőleg hatott rá Floccari. Bár gólt nem lőtt, hasznos volt és láthatóan élvezte a játékot.

Pályára lépett még Diakité helyén Rocchi, aki régi önmagát idézte, és belőtte a mindent eldöntő gólt, Matuzalem helyén Brocchi, aki nyugalmat és plusz biztonságot adott a középpályának, és Floccari helyén Mauri, aki agilisen segítette a támadásokat.

Ha nem nézzük a hátvédsor bűn rossz teljesítményét, akkor csak szuperlatívuszokban lehet beszélni a ma délutánról. Gondoljunk bele, majdnem fele annyi gólt lőtt ma a csapat, mint a mérkőzés előtt összesen az egész bajnokságban! Egymást remekül megértő támadók, jó labdakihozatal, le és föl zakatoló, biztos középpálya, és egy nagy hagyományú meccs végén varázslatos győzelem. A következő meccs Udinében, a nagyon gyengélkedő hazaiak ellen lesz, itt a lehetőség a felzárkózásra! Forza Lazio!

Érdemes megnézni a meccs összefoglalóját, Floccari okos góljai, Rocchi csodás, gólja előtti labdalevétele miatt, ellenben a védelem szerencsétlenkedése ismerős lehet.

Látnoki képességeim megemlítése után még annyit fűznék hozzá, ez a győzelem ugyanolyan váratlan és pezsdítő volt, mint amilyen a mai lehet. Remélhetőleg.