Meghalt a király, éljen a király!

Pet-RejaUgyan jelenleg még nem mindennapi a helyzet, mert „papíron“ két edzőnk van egyidejűleg, a váltás világos és tényszerű, itt az ideje elbúcsúzni Petkovic-tól, és köszönteni régi-új edzőnket, Reját.


Ezzel együtt értelemszerűen búcsút veszünk a Petkovic-féle – alkalmankénti kreatív, domináns, ugyanakkor védekezni az esetek döntő százalékában rosszul tudó, és eredményességben is elakadó – Laziótól? Vélhetően igen, és talán az átmenet sem tart majd sokáig. Ennek eredményeként pedig köszönthetjük a Reja gondolatai mentén működtetett Laziót.

Ebben a posztban lesz bőven visszatekintés, érdemes fellapozni a korabeli krónikákat. Nem egész másfél évvel ezelőtt nevezték ki Petkovic-ot. Ez a kaland rövid volt, a megítélése viszont kétséges, mert ezt az időszakot jól jellemzi az az ellentmondás, miszerint történelmi sikert értünk el az olasz kupában, jók voltunk az EL-ben, ugyanakkor a Lazio rég nem látott gyengeségeket és hiányosságokat mutatott – sajnos hónapokon keresztül.

A két lábon járó szótár-edző Reja után valami újat hozott a csapatba, de új ötlettel nyitott a Serie A régi hagyományokat őrző berkein belül is, letámadással, labdajáratással, az ellenfelek lehetőség szerinti dominálásával, markáns széljátékkal és a taktika meccsek közbeni váltogatásával képzelte el a csapat sikereinek elérését, és rövid időn belül markánsan tette le a névjegyét. Ez az egész kezdetben olyannyira jól működött, hogy több játékosból is maximum-közeli teljesítményt hozott ki (ráadásul nem is a korábbi posztokon), magaslati levegőt szívtunk a táblázaton, és mindhárom kupában nyújtózkodtunk.

Voltak meglepően sima, jó teljesítményeink, ott van például a ‘12/13-as szezon eleji bajnoki a Chievo ellen (idegenben), ill. az ezen aratott magabiztos győzelem, volt olyan, hogy akkor is nyertünk, amikor a 90 perc inkább hétről-hétre csak szenvedés volt, mint az Atalanta és a Cagliari ellen nagyjából egy évvel ezelőtt.

Petkovic és a kupaOlyan diadalmenetet tudhattunk magunkénak, miszerint 2012 november 8. és 2013 január 22. között zsinórban 16 meccsen nem kaptunk ki (ebből 3-3 az olasz kupában és az EL-ben), ennek a sorozatnak az elején eláztattuk a Romát, veretlenül nyertük meg az EL-csoportunkat, a honi kupában pedig félig  megágyaztunk a Juventus-nak is (félig, mert a visszavágó előtt kikaptunk). Ebben az időszakban a Lazio ráadásul még jól is védekezett, a sajtó pedig bennünk látta a Juventus első számú kihívóját.

Aztán jött a tavasz, vele együtt pedig a részleges összeomlás – a keret kimerülését, a mutatott játékot és a bajnoki szereplést tekintve.

Az EL-ben nagyot meneteltünk, otthon pedig kupagyőztesek lettünk. A fáradt lábak megjelenésével viszont kezdtek kikopni Petkovic jó húzásai is. Ezekben az időkben az ok és okozat felcserélődni látszott, ill. kicsit minden következett mindenből, de a baljós lényeg az volt, hogy mutatkoztak a rossz előjelek, és mi egyre többet álltunk értetlenül és dühösen a látottak előtt.

Hogy a kupagyőzelem után a keret „jóllakott-e“ a sikerrel, és/vagy mennyire tett be a játékosoknak a Szuperkupa-zakó, nem tudom, mindenesetre a ‘13/14-es szezonkezdetre mintha sok tényező elfogyott volna mentális téren – játékosokban és edzőben egyaránt –, a pályán meg egyre inkább hiányoztak Mauri remek passzai, és Klose úgy egészében véve. Emellett Petkovic kicsit fejére nőtt a csapatnak, mert aki ilyenkor fontos lett volna, partvonalra került, az edző pedig továbbra sem tudta megoldani a védekezést, a problémákat hatványozva viszont elöl elfogytak a gólok is.

Az idei szezonban nem nagyon láttunk megnyugtató teljesítményt a csapattól, a meccsek bizonyos szakaszaiban, negyedórákra, félórákra néha még jók is voltunk, de ez is inkább csak otthon mutatkozott, a botrányos idegenbeli eredményeinkről nem is lehet mit mondani. A csapat égő romjainak gomolygó füstje ekkorra már megfestette az eget, nagyobbnál nagyobb botlásokon voltunk túl, már taktikai és egyéni értelemben egyaránt, közben pedig az fájhatott még nagyon, hogy nem volt már miben reménykednünk.

Összességében azt gondolom, Petkovic újításai az elején jól hatottak, de sokkal sikeresebb lehetett volna ez a kapcsolat, ha az edző tud védekezni is, ha már a támadójátékunk sokszor nullára redukálódott. Szinte minden nagy ellen volt olyan rangadónk, bármely sorozatot nézve, amiről el lehet mondani, hogy ha az ellenfél gyenge formában volt vagy csak rossz napot fogott ki, akkor ezt ki tudtuk használni, működött az elképzelésünk (gondolok itt kapásból a Milan és az Udinese elleni hazai győzelmekre, Inter ellen idegenben), viszont ha az ellenfelünk rendben volt, alapból jól készült fel ellenünk, netán meccs közben is tudott újítani, akkor nem sok esélyünk maradt a sikerre. Amikor a csapat felszívta magát a nagy meccsekre, otthon bárkit megfoghattunk, idegenbe viszont inkább bukni jártunk.

És itt jön el Petkovic legnagyobb gyengesége. Összehasonlításokkal jövök, melyeknek alapját Reja két teljes szezonja adja Petkovic 1. (szintén teljes) szezonjához képest. A lényeg, hogy Petkovic Laziója otthon picit több gólt rúgott, és ugyanannyit kapott, mint Reja Laziója, viszont idegenben Reja csapata képes volt gólokat lőni, a százalékos eltérés jelentős: Petkovic alatt kb. minden második idegenbeli meccsen nem tudtunk gólt lőni, Reja alatt ez minden 3. meccs az első szezonjában, és minden 5. (!) a másodikban. Ehhez még hozzájön, hogy Petkovic az Olimpicóban is többször bizonyult gólképtelennek.

GólokA bajnoki helyezéseket tekintve elmondható, hogy Reja alatt valamivel gyengébb volt a mezőny. Ettől függetlenül szerintem az a helyzet, hogy korunk Laziója hazai pályán egy szezonban az itt látott 3-4 vereséggel kb. mindig számolhat, hiszen 1-2 rangadón otthon sem szégyen kikapni, és ehhez még szokás szerint jön 1-2 meccs a kicsik ellen, akik 0 helyzetből is gólt szereznek, nekünk meg épp nem jön össze semmi. A lényeg ebben az, hogy ha a hazai eredményen nehéz már javítani, akkor az idegenbelin kell. Az emlegetett lényeg pedig itt van: lehet, hogy Petkovic Laziója is kb. ugyanannyi gólt kap idegenben, mint Reja Laziója, de Reja több gólra és több idegenbeli győzelemre képes, Reja csapata nem omlik össze akárki otthonában.

Tabellák, Reja, PetkovicRégi-új edzőnk a védekezésből indul ki, csapata elég masszív ahhoz, hogy keveset kapjon, viszont a sokszor még ötlettelennek tűnő játék ellenére is eléri azt a gólmennyiséget, amivel idegenben is eredményes tud lenni.

Ez egy olyan szint, amelyről mondtuk már, hogy ő ennél többre nem nagyon képes. Ahhoz jobb keret kell, amiben a játékosok képességeikből fakadóan több villanásra képesek. A csapatjáték viszont remélhetőleg hamarosan ismét elég egységes, a csapatvédekezés pedig kellően szervezett lesz ahhoz, hogy elérjük Rejával ezt a szintet, mert helyzetünkben és a mezőny erejét elnézve, ezzel a szinttel is igencsak jól járnánk.

Cesena-LazioA magam részéről jó emlékekkel gondolok Petkovic jobb eredményeire, a rosszakra pedig emlékeztet a tabella, összességében örülök a váltásnak, mert megérett a dolog, és tárt karokkal várom Reja újbóli ténykedését, amelyben igencsak remélem, hogy a korábbinál komolyabb szerepet kapnak majd a fiatalok, a játékosok újra formába kerülnek, és egymásra talál edző és csapata.