Ilyen volt 2013 – kapusok és védelem

A vezetőséget kipipáltuk, következzen a második rész, a kapusokkal és a védőkkel. Mivel sorozatunk harmadik része biztosan az Inter elleni meccset követően fog csak lapvilágot látni, azt a distinkciót fogjuk alkalmazni, hogy az akkor és ott mutatott teljesítmény semmiféle hatással nem lesz a középpályások és támadók értékelésére. Teszem azt, egy Alfaro-tripla sem segíthet sokat az urun, lévén csak a 2013-as év számít. Akkor most vissza a tárgyra. (Milyen igazam lett! Rég készül már ez a poszt, hiába.)

Kapusok

Marchetti

Ha csak a tavaszi szezont néznénk – hiába a csapat már akkori gyengélkedése is -, egy szavunk sem lehetne rá. Ősszel viszont, kis meglepetésünkre, szépen elkezdett hasonulni formája a keret nagy részéhez. Persze, valamennyire természetes dolog ez, de nem szoktunk meg tőle egy-egy olyan hibát, amit például legutóbb a Hellas ellen mutatott. Ráadásul az arca sem kicsi, Cipruson a kilátogató maroknyi szurkolóval összeszólalkozott, és bár tisztázták a Cagliari ellen a capókkal a nézeteltérést, azért segíteni ez sem segített. Magasan a keret legjobb kapusa, de most túlzó lenne azt mondani rá, hogy Buffon utódja. Várhatóan jó hatással lesz rá Reja.

Értékelés: 7

Berisha

Albániában már komoly nimbusza van, és eddig úgy tűnik, hogy Biglia mellett az egyetlen nyári igazolás, akinek fél éven belül is hasznát vettük. Igaz, csak 3 meccsen kapott szerepet – a törökök és a ciprusiak ellen, illetve Varsóban -, de bravúrra is maradt ideje, és ha eddig nem is látszik egyértelműen jobbnak Bizzarrinál, jóval fiatalabb nála. Megint az a szerencsés helyzet, hogy kapusposzton nagy problémák nem lehetnek.

Értékelés: –

Bizzarri

Abból a szempontból nem jött be neki a váltás, hogy egyértelműen a több játszási lehetőség megszerzése motiválta az eligazolásban, a Genoánál pedig egyértelműen Perin mellett tették le a voksukat, ami nem is meglepő. Nem lehet boldog a naptári évben kapott két meccsével, amiből egyet a Stuttgart ellen tudott le, egyet pedig a kupában, a Catania ellen. 35 évesen, évek óta második számú kapusként nem valószínű, hogy Európában lehetnek még komolyabb céljai. Pedig BL-győztes.

Értékelés: –

Védők

Biava

Kritika vagy sem, de 36 évesen is a Lazio legjobb védője. Nem is kell erre más bizonyítékot keresnünk, minthogy az idei szezon során mindössze 3 bajnoki meccsen nem kapott gólt a Lazio, és ezekből kettőn játszott. Többre a sérülése miatt nem is volt lehetősége, de egészen más minőségű vele a Lazio védelme. Tavasszal pedig szintén sok múlott rajta, és a kupagyőzelemben is elévülhetetlenek az érdemei – amely kupa egyébként karrierje első trófeája volt. Hozzátéve, hogy már csak 5 meccs kell neki ahhoz, hogy a Lazio legyen karrierje legtöbb mérkőzését hozó klubja, egy kicsit tényleg magunkénak tekinthetjük az öreg harcost. És ki tudja, tán kinéz neki még egy év. Rajta semmi sem múlik.

Értékelés: 7

Cana

Vele kapcsolatba egyre többször érzem úgy, hogy személyes karizmája elhomályosítja azt a tényt, hogy nem igazán jó védő. Nem rossz, de nem is túl jó. Reja védelmi elképzelései rossz hatással rá sem lehetnek, ám amíg a többség Dias-t pécézte ki, addig Canának jóval több és feltűnőbb egyéni hibája akadt az elmúlt hónapokban. Ez pedig a keret harmadik legnagyobb fizetésű játékosaként nem elég, nagyon nem.

Értékelés: 5

 Cavanda

Évek óta stabilan hiszem, hogy kis belgánk maximálisan gyümölcsöző befektetés lehet, főleg akkor, ha a több helyről is visszahallott nagy pofáján változtat. Szerencsére az elmúlt szezonok kölcsöneikor egyszer sem lett közös tulajdon, és amilyen nyögvenyelősen indultak kezdeti lépései, annyira nyugodtak lehetünk mára, ha Konkóval bármi történik. Márpedig történik, a focitörténelem egyik sérülésekre leghajlamosabb jobbhátvédje mögött gyakran kap szerepet, és amit mindig megjegyzek, hogy wing-back-ként még jobb is, mint hagyományos hátvédként. 2013 játékosjegelése az ő nevéhez fűződött, de hosszabbított 2018-ig, a szokott dinamizmusához, támadásokban való aktív részvételéhez pedig reméljük hamarosan hozzákerül a megbízható védőteljesítmény is.

Értékelés: 6

Ciani

Úgy lenne igazságos, ha a Siena elleni, utolsó pillanatos fejese egy félpontot érne, de egyrészt most nem osztok félpontokat, másrészt ez a dicsőség Cavandát is megilleti, a tökéletesen megoldott – és főleg kivárt – beadás miatt, harmadrészt az még 2012 decemberében volt. Sajnos ezen kívül igazán emlékezetes teljesítménye nem akadt, feltéve, ha eltekintünk a később szintén Siena ellen bemutatott, negatív csúcstól, amikor 0-2-nél, az első félidő derekán kapta le a pályáról Petkovic. Az viszont tény, hogy Diakité kiesésével a keret egyetlen olyan védője – jó, Novarettitől eltekintve -, aki elképesztő fizikai erejével és magasságával minden olyan csapat ellen hasznos lehet, akik főleg beívelésekben bíznak. Az, hogy földön kétségbeejthető, nem újdonság, de az ilyen lóbaszó védők esetén nem is meglepő. Véleményem szerint első vagy második csereként tökéletesen megteszi a szezonban, és nekem igazi problémám nincs is vele, az elvárásokat kell a képességekhez igazítani, nem fordítva. Nem egy Biava, kétségtelen.

Értékelés: 5

Diakité

Egyetlen 2013-as Lazio-meccsen sem kapott szerepet, és a lelépése miatt érzett bánatot már többször is megírtem. Komolyan úgy gondoltam, hogy távozásakor a már-már leghosszabb ideje csapatnál lévő játékosok közé tartozó védő egy évtizedre is oszlopa lehet a védelemnek, fejlődési íve töretlen volt, de jött egy mohó ügynök, Lotito meg az ilyenre rohamokat kapóan allergiás. A Sunderlandnél sem fáklyásmenet a sorsa, így könnyen lehet, hogy pár héten belül ismét a Serie A-ban látjuk.

Értékelés: –

Dias

Egész nyáron úgy nézett ki, hogy távozni fog, végül meggondolta magát, és úgy határozott, kitöltené szerződését. Petkovic ezt minimális játéklehetőséggel és az UEFA-listáról való kihagyással hálálta meg. Jól érzékelhető volt, hogy nem nagy barátai egymásnak, egy dühös brazilból pedig még azt is kinézzük, hogy ha lehetőséget kap, akkor dafke és hányaveti módon még ki is akar baszni a főnökével. Pontosan ezért januári távozása még biztosabbnak látszott, mint a nyári, de valami oknál fogva az utolsókat rúgó Petkovic már be-betette a csapatba, Reja pedig úgy mutatkozott be, hogy megerősítette felé bizalmát, így újra messzire került a lelépés gondolata. 34 éves, és nem maradtak porcok a térdében, de reputációját mutatja, hogy alig kellett 1-2 meccs, máris bejelentkeztek érte Serie A-s csapatok. Reja deklaráltan hisz régi embereiben, Diasban pedig bizonyosan van még annyi, hogy Biavával karöltve biztos védelmet adjon a csapatnak, legalábbis én most így látom. Ezért osztályzata a számára tényleg rossz 2013-nak szól, nem a bizalomnak.

Értékelés: 4

Konko

Korábban már utaltam rá, hogy folytonos sérülései hiányában jóval előrébb is tarthatna, de még így is elérte, hogy Lichtsteiner egyáltalán nem hiányzik és tavaly konkrétan a bajnokság első félévének legjobb, egész szezont nézve pedig egyik legjobb jobbhátvédje volt, nemritkán wing-back-ként. Sajnos a gyakori kiesései miatt egyszerűen nem lehet vele hosszútávon tervezni, de egészségesen a csapat jobboldalának teljes jogú tagja.

Értékelés: 6

Novaretti

Egészen egyszerű arra nézve a megoldás, miért igazolta le a klub: ingyen érkezett, és olasz szinten is elég bagatell fizetést kért. Nem titok, számomra a legnagyobb átigazolási csalódás, mert egyszerűen semmit sem mutatott azokból a tulajdonságokból, amikkel beharangozták, mint a mexikói bajnokság egyik legjobb védője. Vagy ennyit ér a mexikói liga, ez sem elképzelhetetlen. A taktikai képzettségre különösen ügyelő Rejánál sok szerepet nem fog kapni, ez biztos.

Értékelés: 3

Pereirinha

Mára világos, kizárólag azért érkezett tavaly januárban, mert biztosnak tűnt Cavanda távozása. Másrészt az is igaz, hogy amilyen ismeretlenül érkezett, azért az tény, hogy egyáltalán nem szar játékos, igenis voltak jó meccsei, látszik a képzettsége, de nála is igaz, többet sérült, mint egészséges. Valószínűleg harmadik számú választás lesz a védelem jobboldalára, és annak teljesen jó is.

Értékelés: 5

Radu

Ha egy olyan egyenletben akarjuk megállapítani, hogy ki a védősorunk legértékesebb tagja, ahol egyforma fontossággal szerepel az életkor, a tapasztalat, a klubhoz való kötődés és a posztjához szükséges ügyesség, akkor Radu közelébe senki sem ér. Amennyiben egészséges, a védelem baloldalának alaptagja, és a Serie A védekezésben, és nem támadásban hasznosabb balhátvédjei között is rangos helyen szerepel. Hát még úgy, hogy valójában belsővédő. 2013 második fele nem róla szólt – amint ezt sokan elmondhatják a csapatból -, de azon túl, hogy már évek óta gránitszilárdságú kezdő, és harmadik számú csapatkapitány, még mindig a jövő embere is.

Értékelés: 6

Stankevicius

2011-ben azért érkezett, hogy a védelem mélyebb legyen egy tapasztalt, erős, komoly taktikai intelligenciával rendelkező hátvéddel. Mi lett ebből? Semmi. Stanke egyetlen alkalommal sem győzte meg a szakmai stábot vagy a szurkolókat, hogy minimum a második legjobb megoldás ő lenne, habár voltak elfogadható meccsei. Achilles-ín problémái miatt 2013-ban csak 3 meccsen kapott szerepet, szeptember 6-án pedig Törökországba igazolt. Kár, hogy a genovai éveit nem tölthette Rómában.

Értékelés: –

Vinicius

Róla aztán igazán nehéz mondani bármit is, mert míg a többi, elemzésbe fogott peremembert legalább pár alkalommal megfigyelhettük játék közben, vagy más klubbokban valami képet kaphattunk a képességeiről, addig Viniciusról csak legendák szólnak, hogy valaha régen kecsegtető volt a Cruzeiróban. És nem azért legendás, mert olyan nagyszerű volt, hanem legendás, mint Pegazus vagy Küklopsz: élő ember nem látta. Ez a Lazióban sem változott, a keret Primavera-reménységeihez hasonulva, egyetlen tétmeccsen sem kapott szerepet. Az a kényelmetlen érzésünk támad, hogy ő csak a lotitói költségkímélés két aranyszabályának köszönheti római vakációját: ingyen érkezett és keveset keres. Új Kolarov, ez az, amit még többször is hallottunk róla. Akkor végre látnánk is.

Értékelés: –