Engem nem érdekel, hogy ez mekkora „politikai” rangadó. Simán csak nem szeretem a Livornót, egy gyenge csapat, vissza kell őket küldeni a másodosztályba, porosodjanak csak ott tovább. Előttünk meg újra itt a remény, ha nem is a legnagyobb, hogy odaérjünk, ahova kell.
Jön ez a Torino, egy, nálam nem túlságosan kedvelt csapat, amelyet egyébként kötelező lenne lenyomni. Sikerül?
Mert egy dobogóssal játszunk, szükségünk van a pontra, de idegenben mostanában nem rangadóztunk ekkorát – utoljára hasonló még március elején volt, de egy eleve gyengébb, és akkor is félkarú Fiorentina ellen.
Apránként, nem is túl biztos lábakon, de azért haladunk előre. Remélem, a játékosok és Reja is látja, hogy nagy versenyben, de azért a lehetőségekhez és a korábbi körülményekhez képest mostanában már aranytálcán osztogatják a jövő évi EL-indulás lehetőségét. Az Inter ugyanis feltűnően sok csapatnak segít mostanság, közvetve vagy közvetlenül, ill. a mögötte lévő fél mezőnynek és az előtte lévő Fiorentinának. Amúgy nem adom én rájuk a bundát, elhiszem, hogy ennyit tudnak. De ha már violák, merjünk nagyot álmodni? Montelláék sérültlistás helyzetét átérezve, de látva az alkalom legkisebb esélyét is, azt mondom, akár még ők is meglehetnek. Persze ahhoz kell egy-két dolog.
