Ez komoly lesz

dirette_calcioblog_20132014.1-620x387Mert egy dobogóssal játszunk, szükségünk van a pontra, de idegenben mostanában nem rangadóztunk ekkorát – utoljára hasonló még március elején volt, de egy eleve gyengébb, és akkor is félkarú Fiorentina ellen.

A Napoli legutóbbi 26 hazai meccséből 24-szer veretlen maradt. Ez a szám még akkor is tiszteletet parancsoló, ha közben azért beakadt pár döntetlen a kicsik ellen. Benitez valami ilyesmi miatt kért szót, amikot azt mondta, hogy ha nem lesznek másodikok, akkor az azért lesz, mert nem tudják megnyerni azokat a meccseket, amelyeket a Roma behúz. Nem lehet tehát teljesen elégedett övéivel, na de mit tudunk tenni mi?

Azaz leginkább Reja. Vagy hívjuk segítségül Bekk Elek tudományát?

Szóval lehet egy kicsit variálni, de nem túl sokat, mert Reja egyik kedvenc erőembere nincs, Gonzalezről beszélek, Biglia sincs, így középen Onazi és Ledesma helye biztos, a formáció kérdéses, amit ráhúz a mester a csapatra. Remélem, hogy neki mostanra már összeállt a kép.

A védelemben se nagyon lehet min gondolkozni, max azon, hogy 3 vagy 2 belsővel kezdjünk, most már Biava sincs.

Elöl viszont más a helyzet. Postiga eddigi szereplését jószerivel letudhatjuk annyival, hogy láttuk őt is Lazio mezben izzadni, aztán annyi. A tőle látott kevés pozitívumok egyike volt, hogy láttam rajta (vagy csak bebeszélem magamnak?), hogy igazi csatárvér csordogál az ereiben, valahol mélyen legbelül. Legutóbb több támadásunknál is direkt figyeltem őt, ill. inkább őt, az ő mozgását, mint magát a teljes akciót, hogy ki hol és hogyan mutatja a játék lehetőségét, és azt vettem észre, hogy egy rá kihegyezett játékban vihetnénk vele valamire. Mondom, mire gondolok. Candreva oldalán jött a figyelt akciók zöme, ő viszont többnyire nem a portugált kereste a labdákkal, aki viszont néhányszor nagyon jó ütemben mozdult a védője elé, úgy, ahogy mostanában Lazio támadó ritkán teszi – ha oda jöttek volna a labdák, tehette volna kapura őket. Ezeket a mozgásokat még egy gyenge szezonban is jól csinálta, ütemesebben, mint Klose, és rutinosabban, mint Perea.

Klose viszont nincs, Perea viszont van, szóval előre két csatár közül választhat Reja, de Perea kezd kiszorulni. Beszorulhat viszont Mauri, akiből szerintem nem most fog hamis kilences válni, de a szerepet megkaphatja. Én egyértelműen nem örülök ennek, szerintem csatár nélkül félkarú egy csapat, és most jöhet a 105%-os labdabirtkolásos Barca-példabeszéd, vagy akár a Roma Tottival – utóbbi esetben megjegyzem, ha már nincs is csatár, a farkasok játéka biza jó.

Várható kezdők:

10250711_234121940123299_1331213959_n

LAZIO (3-4-3) – Berisha; Ciani, Cana, Radu; Konko, Onazi, Ledesma, Lulic; Candreva, Mauri, Felipe Anderson.

NAPOLI (4-2-3-1) – Reina; Henrique, Fernandez, Albiol, Reivellere; Inler, Dzemaili; Callejon, Pandev, Mertens; Higuain.

Nehéz szerintem érdemben kapaszkodni bármibe is. Persze, Rejával jönnek az eredmények, ugyanakkor a munkája elismerése mellett látni kell, hogy pl. egy Samp elleni győzelemhez ugyanúgy kellett az ellenfél gyengesége is. Vagy mondhatnék más példát is. A lényeg, hogy kemény meló lesz levédekezni a lendületes Napolit. Annyira azzal sem érdemes jönni, hogy nincs miért harcolniuk, a dobogó megvan. Mert egyébként kb megvan, de nem fognak ráaludni, ahogy nekünk sem jelent nagy pozitívumot az EL-ért menő harc, ha alapemberek nélkül ezt játékban nem tudjuk kimutatni. Valami ilyesmit várok, a Napoli feltöri a védekezésünket, és hogy mi mire leszünk képesek aztán, az most egy jó kérdés, de nem lepne meg, ha kikapnánk.