Skalp és lépkedés

F LÖsszességében rendben volt ez a rangadó. Ha nem olasz szemüveg mögül néztem volna, azt mondanám, gyenge meccs gyenge csapatokkal, de tulajdonképpen a felek hozzáállása, és az, ahogyan levezényelték a rangadót – ha csak részben is – de rendben is volt.

Ami a szezon eddigi részében jellemző volt ránk, az részben itt is visszaköszönt. Tudunk játszani, az ellenfélre nyomást gyakorolni, ugyanakkor nem tudunk 90 percig (de még 70-ig se) egy átlagot hozni. Viszont állhatunk úgy is hozzá, hogy nem is létfontosságú ez, hisz ugyanolyan fontos lehet az alkalmazkodás a meccsek szakaszaihoz – nem csak mi vagyunk a pályán.

Az örömmel kiszúrható, hogy Pioli számára nem csak a bunker létezik, nem szokott annyira hozzá a kiscsapatok mentalitásához és főleg a védekezésre alkalmas játékosanyaghoz, hogy ne merjen kinyílni. Az elképzelései nálunk egy támadni próbáló csapat képében rajzolódnak ki, de a rendelkezésre álló játékosokkal ez egyébként nem is egetverő dolog. Vannak jó középpályásaink, szélsőink, csatárból ott van egy rutinos róka és egy remek korban lévő, bizonyítani vágyó, igazi balkáni center, és alkalmanként egy kis kreativitást is lehet csempészni középre.

Ezt vittük pályára Firenzében is, számomra kissé meglepő módon elvettük a Fiorentina játékát, elég kezdeményező volt a Lazio. Határozott fellépés volt ez. Aminek a gyümölcse egy szépen kijátszott gól, a befejezés pedig Djordjevic munkaköri leírásában is szerepelhet, neki ugyanis az ilyeneket kell így bedolgoznia – tette ezt eddig is.

Emlékszem, a tavalyi szezonban szinte biztosra vettem, hogy idegenben győzhetünk a Fiorentina ellen. Ott az volt a kulcs, hogy hiányzott Valero, így a csapata játéka el is halt. Itt már játszott a középpályás, de a jelenléte nem volt olyan markáns (a mi középpályás sorunk is tud ám jó lennei), mint korábban, a támadórészleg pedig továbbra is foghíjas a liláknál. Rajta kívül csak Cuadradóra kellett külön figyelmet szentelni, ami egy-két izmosabb odalépésnél, durvaság felé hajló megmozdulásnál, és pontos szerelésnél össze is jött.

A folytatásban határozottan lépett fel a Fiorentina, de a folyamatos támadásaik mögött látható, hogy ez a csapat még nem az, amelyik otthon sokkal jobbra is képes. Mindössze kétszer találták el a kapunkat, ami a 15 lövésükből kb. annyira jó arány, mint amikor mi lődözzük körbe a Genoa-félék kapuját, és a végén semmire nem megyünk vele. Igaz, kb 5 centi híján Aquilani meglőtte a szezon gólját, és itt vetődik fel bennem a gondolat, hogy mi vajon miért nem tudunk hasonlóan sokszínű palettáról válogatni a pontrúgások elvégzésekor. Mert a Fiorentina csaknem minden állítottat úgy végez el, ahogy csak kevesen.

Nagy volt rajtunk a nyomás, de valahogy nem ettem a kefét, nem tartottam különösebben attól, hogy betalálnak, persze azt se vártam, hogy növeljük előnyünket. A meccsnek ez a része amolyan Bologna-Pioli féle időket idézett, amikor a napon kötött a beton, mert a Bologna szeme előtt egy dolog lebegett. Már azon gondolkoztam, hogy fogok óbégatni a sorok között amiatt, mert nem tudunk kontrázni, minden ellentámadásunk az elején elakad, vagy aztán szerencsétlenkedjük el.
Nem les, LulicAztán szerencsére egy ellentámadással még beköszöntünk. Egyúttal láthatjuk, nem volt les.

A meccs hevében Maurit jobb volt lecserélni (különben Andersont még mindig megnézném Mauri helyén), kellett az ember a védekező szekcióba, ezzel a 4-2-3-1 teret adott a 4-3-3-nak, így pedig Djordjevic teljesen magára maradt. Esti erre vetette fel, hogy kontrákhoz ő már nem való. Rendben van, lehet benne valami, viszont Klose sem megoldás már ilyenkor, ennek a cserének a szerepe kimerült abban, hogy a szurkolók tapssal ünnepeljék a szerbet. Ha már itt tartunk, nem lehetett volna hamarabb – és egyáltalán – belökni Keitát? Persze mi nem tudjuk, lelkileg hogy tartja magát, ha pályára lép, hogyan befolyásolja a teljesítményét az odaadás és a fészkelődés keveredése. De ilyenkor talán csatárkodhatna is, ill. egyáltalán játszana, mert kezd olyan bűz terjengeni, hogy ezen a vonalon valami elromlott. Ha én fiatal játékos lennék, összetenném a két kezem, ha a Lazióban olykor lehetőséget kapnék (amúgy bolondok lennének játszatni, lusta vagyok futni), de tudnám, mi a pálya, és 1 jobb év után nem elégedetlenkednék a távozás gondolatát lebegtetve. Csak nehogy elherdáljuk őt (is).

CavHa már elherdálás, nem lehet elmenni Cavanda teljesítménye mellett. Ez a fiú eddigi karrierjében rendre a sorozatos mellőzés és a játékercek keverékét éli meg, de ha mentálisan rendben van (megint nem tudni, hogy önerőből hajlamos rá, vagy csak időközönként az ügynöke ültet bogarat a fülébe), akkor sokkal többet nyerünk a sebességével, agilitásával és fizikumával, mint amit vesztünk az esetleges hóbortosságával.

M-P

Mindent összevetve ezen a meccsen a jól kidolgozott taktika keveredett a szerencsével, az ellenfél gyengeségét (gyenge támadópotenciál) kihasználva pedig a második félidőt, ahogyan tulajdonképpen az egész meccset, jól menedzseltük le (igen, a sorozatos időhúzásokkal együtt is). Fontos győzelmet szereztünk, a Fiorentina otthonában nem könnyű rangadózni, mi 3 ponttal távoztunk, ezzel együtt pedig odaértünk a 6. helyre. Van valamilyen komoly gond? Az elhullajtott pontokkal és az ütött-kopott védelmünkkel együtt ez rendben van. És ha a társaságban volt tartás, nem omlott össze a szezon eddigi, félresikerült meccsei után, akkor egy ilyen győzelem jóleső falat lehet a továbbiakra.