Bajnoki etimológia

Belefáradtam már abba, hogy szerencsétlen Canát basztassam, ez a poszt sem erről szól, de értelemszerűen vele jó a felütés.

Tisztában vagytok vele, honnan ered a nagyszerű baszás szavunk? Az ótörök nyelvben a basz egy igekötő volt, mely azt jelentette, nyomni, megnyomni. Később a magyar nyelv ebből a kifejezésből alkotta meg boszorkány szavát, mert a régi elképzelés szerint a boszorkány olyan lény, amely az álomban lévő ember lelkét támadja meg, egyszerűbben fogalmazva rátelepszik, nyomorgatja, nyomja, fojtogatja. A lidércnyomás szavunk ilyen jelentésében is megőrizte.
Ezzel párhuzamosan szintén érdekes nyelvtudományi vélekedés, hogy réges-régen boszorkány névvel illették azokat a nőket, akik a baszásból éltek – szintén az ótörök igének van itt fontos jelentése -, magyarán a prostituáltakat, és a magyar néplélek zsigereibe beleivódott a borzongás az ilyen rosszéletű nőktől. Végül a hagyományban már csak az maradt meg, hogy a boszorkány egy olyan személy, akitől tartani kell, veszélyes, undorító és nem tartozik a társadalomba – innentől pedig már szabadon rakódhattak rá azok a rétegek, amelyeket ma ismerünk.

David Teniers Boszorkányjelenet című képe

Teljesen nyilvánvaló, hogy az egész karrierjét elrontotta a Serie A-ba igazolásával. 2011 óta egyszer sem vált belőle pár hétnél hosszabb időre alapember, valaki vagy valakik mindig előtte voltak a sorban. Ez a bajnokság nem neki való, és ezen szív ő is, meg a klub is, mert ahelyett, hogy lenne egy elfogadható védőjük, a keret egyik legmagasabb fizetését adják egy baromi rossznak. Az a pillanat, mikor a második Juventus-gól előtt, mint valami bespeedezett egér elsuhant Marchisio előtt, hogy totál szabadon maradjon utána a pálya hátsó harmada, sokunk agyába beleéget. Edward pedig szinte már-már légiesen lassan passzolhatta Pogbához. Továbbra sem értem, mi ez a kollektív ellenszenv Ciani felé, mikor sokkal magabiztosabban védekezik, nagyságrendileg megbízhatóbb az egy az egy elleni helyzetekben, mellesleg jobb statisztikai mutatókkal látja el a középhátvédi feladatokat. Biztos vagyok benne, ha felgyógyul, a Chievo ellen ő kezd.

Sokszor használjuk fokozóként a barom szavunkat. Baromi rossz, baromi jó, baromi érdekes. Ez önmagában nem túl érdekes, de van egy szép szókapcsolat, ami ma már ritkán kerül elő: a vérnősző barom. A közvélekedés az, hogy a vérnősző valami szörnyűt, borzalmasat jelent esetleg paráznát, de ez tévedés. (Hasonlóan elterjedt félreértés, hogy a purgatórium eredendően azt a helyiséget jelentette, ahová a lucullusi lakomák után a rómaiak elvonultak okádni, és a korabeli hittérítők ezzel akarták érzékeltetni, mi várhat a bűnös emberekre. Ezzel szemben a szó eredetileg azt a teret jelölte, amiben a gladiátorok áthaladtak az amfiteátrumba való kilépés előtt. Más értelemben, de ez is találó példa lehetett, hiszen ha valahol, akkor abban a szobában telítődhetett a félelem, a rettegés és a kétségbeesés.)
A vérnősző ugyanis a vérfertőző személy. A nő szavunk egyik származéka a nőszik, amely házasodást, de közösülést is jelent, a vérnősző pedig a saját családjából, véréből választ erre partnert. Szép irodalmi példa Arany János Hamlet fordítása, ahol a címszereplő apja, Claudius-ra, az öccsére használja ezt, miután feleségül vette megözvegyült sógornőjét: “Az a parázna, vérnősző barom.”

Egy iniciálé a Saxo Grammaticus Hamlet-legendájából

Persze arról már lehetne vitatkozni, hogy Shakespeare megítélése volt-e helyes a sógornő feleségül vétele kapcsán vagy esetleg a kora középkori dán jog ezt másként gondolta – hiszen a Hamlet-legenda nem Shakespeare leleménye, a Saxo Grammaticus konkrétan leírja a cselekmény főbb történéseit, a szerző innen vette át a sarokpontokat, illetve azt is tudjuk, hogy a Hamlet nagyapjának tartott Rorik a 9. század második felében biztosan létező történelmi személyként volt Jütland királya.
Az etimológia szempontjából ennek nyilvánvalóan nincs jelentősége, és azt is tudjuk, hogy Shakespeare mindig a saját erkölcsi állásfoglalásait helyezte el a műveiben, játszódjanak azok bármikor is a történelemben – hiszen Szent Iván éjszakáján az ókori Athénban tizenkettőt üt a vasnyelvű éjfél.

Ha hibákról beszélünk – bár azt már vasárnap is leírtam a Facebookon, hogy szerintem nem volt sok -, akkor megemlethetjük Basta kezdetését is. Nem volt különösebben rossz, de egy 60 napos sérülés után azonnal a mélyvízbe dobni a Juventus ellen talán túlzás volt. Máskülönben a védelem többi tagjával – de Vrij és Braafheid személyében – nem volt probléma, de ez a csapatrész kizárólag kohézióban működik. Meggyőződésem, hogy a végeredmény ellenére sem lehetett volna nagyságrendileg jobban lehozni a meccset. A Juventus teljesen más kategóriában alkot, Tévez és Pogba személyében két olyan játékosuk van, akik ha bármelyik középmezőnybeli csapatban játszanának, valós bajnokesélyessé tennék őket – emlékezzünk csak, mi történt a Milannal, mikor a bajnokcsapatból távozott Silva és Ibra -, ezzel jelenleg nem tudunk versenyezni. Szükségtelen is.

Hozható és reális célokat kell kitűzni, mint például az első ötben való befejezését a bajnokságnak. Az újévig már nem nézünk hozhatatlan feladat elé – most megyünk Veronába a Chievóhoz, majd Parmába, utána fogadjuk az Atalantát és az évet az Internél zárjuk -, ezeken a meccseken a teljes realitás veretlenül végigmenni, akár 10 ponttal.
Jók vagyunk, ütős a játékunk, stabil a csapatunk. Nincs miért olyan harcokat elemezni, amelyeket nem nyerhetünk meg.

A kohézió jelentése teljesen ismert, hiszen műszó. Ez az erő tartja össze az anyagok molekuláit, ami főleg szilárd testek esetén szembetűnő, hiszen ennek a hatásnak köszönhető, hogy nem esnek szét, hanem megőrzik alakjukat. Az emberi test is sokat köszönhet ennek az erőnek.

  • Esti, ezt élmény volt olvasni 🙂