Van, aki örök: Maurizio Manzini

A poszt 2012. november 25-én született, pár kiegészítést tettem csak.

Csapatunk menedzsere, Maurizio Manzini ma ünnepli hetvennegyedik születésnapját. Sokan bele sem gondolnak, hogy milyen őskövület a csapatnál: 1971 (!) óta dolgozik különféle minősítésekben a klubnál, és 1988 óta klubmenedzser. Pedig nem családi indíttatású a szerelem, rajta kívül az összes fociszerető rokona a Romának szurkol.

Az egész még az Alpok-Adria kupával kezdődött. A csapat szállásának elintézésével bízták meg, aztán megbízhatósága révén egyre több feladatot kapott. Mivel egy magán légitársaság értékesítési igazgatója volt ebben az időben, a Lazio utazásait szinte mind ő intézte. Ez egészen 1988-ig változtatás nélkül működött, ekkor a klub alelnöke, Giorgio Calleri felkérte a menedzseri posztra, először egy évre, majd sorozatosan újra és újra meghosszabbították a szerződését. Felmerülhet a kérdés: mit csinál Olaszországban egy menedzser? Természetesen teljesen más szerepe van, mint Nagy-Britanniában. Lényegében minden olyan feladat az ő kezében van, ami nincs összefüggésben a futball szakmai oldalával, tehát a csapat összeállításában, az edzésmódszerek kialakításában, vagy az átigazolásokban nincs szerepe, ellenben minden más az ő feladata. Utazások, szállások megszervezése, a játékosok mindennapi problémáival való foglalkozás, a szövetséggel való kapcsolattartás, vagy a cserék megnevezése.

Zoff és Gazza társaságában

Manzini szinte mindent átélt ez idő alatt: mindkét bajnoki címet, a nemzetközi sikerek javát, világklasszis csapatot, de kiesést, harmadosztálytól való fenyegetettséget és bántó középszerűséget is. Már csak azért is jó az utóbbi évek erősen javuló tendenciája, mert karrierje végén újabb szép emlékeket szerezhet. Mindenki barátságos, kedves, tiszteletreméltó embernek írja le, akit az ellenfelek is nagy becsben tartanak, romanista kollégájával kifejezetten jóban van. Öt nyelven beszél folyékonyan, és vélhetőleg amíg bírja energiával, nem fog változni a titulusa. A Corriere dello Sport 2009-es, előtte tisztelgő cikke itt elolvasható, sok képpel és egy interjúval.