Milánóból nézve is jók vagyunk

Próbáljuk feléleszteni a blogot, ezt pedig úgy kezdjük el, hogy nem Lazio-szurkolókat kérdezünk a Lazióról. Első interjúalanyunk Csáki Csaba, alias Csabinter, aki ismert blogger az olasz foci berkein belül, a nerrazzuri-blog egyik szerkesztője.

– Azt mindannyian tudjuk, hogy az Inter-Lazio barátság legendás Olaszországban. Te magyarországi interistaként, hogy viszonyulsz a Lazióhoz?

– A ’90-es évek elején kezdtem el komolyabban követni a futballt. 12-13 éves lehettem, amikor egyik vasárnap délután a magyar rádió valamelyik sportadása mellett kuporogtam, ugyanis élőben kapcsoltak valakit egy Lazio-Interen – azt már nem tudom megmondani, hogy tényleg az Olimpicóban ült-e a riporter (aligha), de arra tisztán emlékszem, hogy felsorolja a két csapat kezdőjét és aztán 10-15 percenként bejelentkezik. Mivel akkoriban a kanyarban sem volt még internet, és max. a Sportfogadásból kaphattunk ilyen jellegű információkat a csapatokról heti egyszer, ezért szinte faltam a szavait. (Ehhez kapcsolódóan van egy nem ide tartozó elméletem: a mai 30-as, 40-es korosztály körében azért népszerűbbek szerintem az olasz és a német klubok, mert annak idején ennek a két bajnokságnak a meccsei szerepeltek a totóban a magyar mellett). Az Inter már akkor a szívemben tárolódott, de valamiért a Laziót is megkedveltem, amikor nem sokkal később egy helyi tanárnéni olasz bajnokságról szóló (!) lutra albumot árult; a matricákat ragasztgatva megtetszett a Lazio mezének színe és egy-két összefoglalót elcsípve Casiraghi, Boksic, Signori, Winter vagy Fuser játéka. Nem túl futballromantikus dolog, hogy a ’90-es végi összevásárolt csapatot is kedveltem: Veron hatalmas kedvencem volt, miatta még egy olyan BL-meccset is végignéztem a szlovák tévén, ami nálunk fekete-fehérben és szemcsésen jött be és kb. csak őt ismertem fel a kopasz fejéről. A 2000-es esztendők kiherélt csapatát már annyira nem követtem, utoljára talán Hernanest kedveltem igazán az utóbbi évek Lazióiból.

– Az elmúlt években rendszeresen előfordult, hogy előttetek végeztünk a tabellán, pedig nyilvánvalóan szerényem költségvetéssel rendelkezünk, mint ti. Mi lehet a Lazio titka?

– Ha gonoszkodni akarnék – és ezáltal az én csapatomat is leminősítem -, akkor a válaszom egyértelmű: az Inter (és a Milan) töketlensége. Amíg a két milánói klubban egymás után jöttek a káosz irányította évek, addig a Laziónál (Bielsa egy hét utáni felmondását leszámítva) nyugalom és állandóság uralkodott, néhány igazolás pedig nagyon betalált. De Vrij, Biglia, Parolo, SMS, Felipe Anderson és még Immobile is kiváló vételnek bizonyult, nagyrészt végig stabil teljesítményt hoztak, míg mondjuk az Interben évente lecserélődött a fél keret.

– Ha már jó szereplésnél tartunk, mi kellene ahhoz, hogy végre valahára szintet tudjunk lépni? Évek óta ott vagyunk az élmezőnyben, de a BL indulás csak nem akar összejönni, és sehogy sem tudunk kilépni a saját árnyékunkból.

– Röviden: pénz. És ne küldjétek feltétlenül az Interbe a legjobbjaitokat.

– Milyen posztokon érzed erősnek a mostani keretünket, és hova igazolnál játékost?

– A legerősebb csapatrész vitathatatlanul a középpálya. A védelem jobb szélére igazolnék valakit (Darmian?), Lulicból állandó balbekket nevelnék. A középpálya – amennyiben Biglia marad – nem szorul erősítésre, a támadósorból Keitát eladnám és a helyére vennék egy okosabb szélsőt, vagy egy támadó középpályást, például „hazahoznám” a Sevillából Vazquezt. Nem ártana egy Djordjevicsnél használhatóbb vice-Immo sem.

– Van olyan Lazio játékos, akit szívesen látnál az Inter kezdőjében?

– Elég sok. De Vrijt már régóta „követelem”, egyedül a sérülékenysége miatt parázok. Milinkovic-Savic azonnal kezdő lenne az Interben és Felipe Anderson is a padra repítené régi cimborátokat, Candrevát. Parolót is elhoznám, ha 3-4 évvel fiatalabb lenne.

 

Az interjú Marci műve.