SSLaci69 bejegyzései

Mi így láttuk a … Na, vajon mit?

opinion

Az úgy volt, hogy Marci felvetette, csináljunk egy amolyan kérdezz-feleleket. Néhány alapkérdéssel indított, majd válaszoltunk rájuk. A következőkben a magunk mögött hagyott piacról olvashatjátok a véleményünket. Mi pedig várjuk a ti meglátásaitokat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

La Scala del Calcio

Inter-Lazio

Általában nem szoktam sokáig agyalni egy-egy poszt címen, az jönni szokott magától. Most nem így volt, közelítettem innen, néztem onnan, ebben a tekintetben nem nagyon talált rám az ihlet, nem jött az a gondolat, amiben manifesztálódna az, amit szeretnék. Koppintok hát! A lényeg úgyis abból jön, amit a whoscored rajzolt az internet örök mezeire, a következőkben egy kis kiegészítéssel ezt veszem át. Ezzel a címmel pedig a sajtó illette egyik játékosunk Inter elleni teljesítményét  – én már csak remélem, hogy valami hasonló színvonalat sikerül állandósítania. Egyébként nem Parolóról van szó, ez a meccs nem róla szólt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Előre mutató jelek

Prediksi-Hellas-Verona-vs-Lazio-31-Oktober-2014

Persze néznünk kell hátrafelé is, ne is menjünk nagyon messzire, kezdjük a Veronával. Mintha most lett volna, hogy a kicsik ellen is döcögő Milan lesimázta őket, de nem tértek túlzottan magukhoz, hisz a Napoli egy oda-vissza párharcra is túlzott különbséggel gyalulta le őket (hogy aztán a nápolyiak az Atalanta ellen érdemeljenek Benny Hill-zenét), mi tehát egy padlón lévő együttes ellen készülhettünk, ami egyrészt jó dolog, másrészt veszélyes. De mostanában ilyen fura (és mégsem) eredményeket hoz a szezon. Ezt a meccs végére mi is tanusíthattuk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Változhat egy meccstől valami?

Lazio-UdiA szezonkezdetünk olyan, amilyen. Ugyan látjuk, hogy alakul valami, de azt is látjuk, hogy ami felépül nappal, az nemhogy éjszaka, de már a lemenő nap halvány sugarainál is képes összedőlni. Pedig nappal sem süt túlságosan Piolira a nap, és az éjjeli sötétségben sem fél a csapat – ezzel a hasonlattal oda akartam kilyukadni, hogy túl sok dolog nem változott tavaly óta, mégis szembeötlő javuláson mentek át bizonyos részletek, ugyanakkor a pontvesztések ellenére sincs túl nagy gond.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A meccs, amely megmozgat

lazio-cesena 1Valahogy a játékosok is így lehetnek vele, kell valami külső segítséget venni ahhoz, hogy az ember tűkön ülve várjon egy Cesena elleni meccset, a fiúk pedig égjenek a bizonyítási vágytól, a győzniakarástól, hogy majd mindezt meg is tudják valósítani. Szóval itt nem az ellenfél indítja be a vérkeringést, sokkal inkább az a kényszer – mert mondjuk ki, arról van szó –, ami most körbelengi a világmindenséget.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Milánó legjobb istállója

L-IÖrömmel vettük, hogy egyik olvasónk a minap megosztotta velünk néhány gondolatát és összegzését a Lazio és az Inter közötti játékosmozgásról, lássuk be, ez elég népes, bár érdemben nem feltétlenül jelentős változásokat hozott az elmúlt években. A poszt végén említett legfrissebb alany költözése pedig reményekkel teljes nyarat alapozhat meg, erre nem lehet eleget gondolni, de ez még odébb van. Az alábbiakban Joe sorait olvashatjátok.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szezon legfontosabb mérkőzése?

161e559ecdbff6f06c8e0a09dc688f0a_169_lTeszem fel a kérdést, hisz a válasz nem teljesen egyértelmű. Még akkor sem, ha a rangadó kötelező megnyerésének esetleges elmaradása egycsapásra le is zárná a szezonunkat. Ez talán akkor lenne a legfontosabb meccsünk, ha nálunk lenne az irányítás, és úgy kellene ezt megnyernünk. De nem így van.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….