edző kategória bejegyzései

Reja egy Inter elleni győzelemmel búcsúzott, és egy Inter elleni győzelemmel tért vissza

Lazio - InterAz edzői létben vannak olyan dolgok, amelyek a statisztika oltárán jól mutatnak, már-már valamiféle misztikumot sejt az ember a történtek mögött, itt azonban inkább a száraz tények és tapasztalatok átgondolása hozott eredményt, pedig semmi különös nem történt.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rejával kezdjük ’14et, várjuk a bemutatkozást

És ha már, bemutatnánk Reját, de minek? Ill. kinek? Bár várjuk azon olvasóink jelentkezését, akik azóta szurkolnak a Laziónak, mióta Petkovic vezette a csapatot. Közben ne felejtsük el, az év elején egy ilyen rangadóval kedveskedik nekünk a sorsolás, Reja rögtön egy komoly feladattal nyit.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Protagonista kerestetik

A lalaziosiamonoi.it szerint teljesen biztos, hogy az újévben már nem Petkovic lesz a Lazio edzője, az egyetlen kérdés annyi, valamennyi méltósággal zajlik-e a távozása vagy ennyi sem marad meg neki. Amennyiben a Livorno ellen nem megfelelő az eredmény, úgy az utóbbi verzió lép életbe, de akármi történik, a karácsonyi szünetben váltás lesz.

Lotito azután jutott végképp erre az elhatározásra, hogy négyszemközti beszélgetéseken fogadott – meg nem nevezett – játékosokat. Nagy fantázia nem kell ahhoz, hogy itt Ledesmára, Hernanesre vagy Floccarira gondoljunk.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Csak a szokásos, de ebből elég is erre a szezonra

Rögtön az elején megjegyzem, nem láttam a Sampdoria elleni meccset. Látatlanban viszont ezt is berakom a sorba. Mert a többi idegenbeliről nagyjából még vannak emlékeim (olyan sok dologra nem is lehet emlékezni), és mivel azok sem rózsaszínek, ezt az egészet valami realitássá olvadt összeomlásként értékelem. Egy kattintás ide a folytatáshoz….